2014. július 10., csütörtök

Jövő  a múltban- az időkapszula
Jó napot!-Szólaltam meg kicsit félénk hangon.Eva Ragers vagyok. Amyna Brandonhoz jöttünk. Megáltunk egy kedvesnek tűnő ápolónő előtt,aki máris segítőkészen felénk szökkent. Köszönt aztán készségesen a kezével egyenes irányba manőverezett .A hosszú folyosó végére mutatott.Itt találják a főnővért kérem-szólt kissé rekedt hangjával.Elindultunk a folyosó közepéhez érve kicsit körbe néztem.A kő ,olyan hideg volt ,hogy a talpamon lévő lábmelegítő haszontalannak tűnt. A falak sivárak, fakók és kissé berepedtek voltak. A színe pedig fakó halványzöld .Megérkeztünk az ajtóig.Kopogtunk.Egy fiatal nő nyitott ajtót .Valószínűleg újonc lehetett ,mert zavarban volt és megilletődött.De lehet ,hogy csak nagyon félénk.Szóval..nosss…..a főnővér mindjárt jön –szólalt meg végül.Érces remegő hangon.Majd elment. De előtte legalább egy hosszú percen keresztül bámult rám.Fogalmam sem volt mit néz rajtam annyira .Ilyenkor mindig zavarba jöttem .Nem tudtam mit gondoljak.Talán olyan ronda vagyok?Vagy nem illek a többi ember közé ?Mi baj lehet velem ? Ezek a kérdések gyakran felmerültek bennem de azon is elgondolkodtam ,talán túl élénk a fantáziám vagy talán ….egy pillanatra felrezzentem mert az arcomat  hideg levegő csapta meg . .A gondolatom azért lezárult. Szóval talán én vagyok az , aki túl sokat képzel bele ebbe a röpke pillantásba.Közben visszatérve a valóságba a főnővér megérkezett.Udvariasan bólintott, majd hangosan üdvözöltük anyámmal. A nő azt hiszem Jessica ,mintha ez a felirat lett volna a köntösén rögtön a tárgyra tért. Faggatózni kezdett.Végülis jogosan hisz ki az ,aki csak az utcáról besétálva ,bármilyen azonosítás nélkül bemegy egy ilyen helyre.Miközben elmélkedtem anyu elnézést kért  és elment a főbejárathoz,hogy vegyen két forró teát.Nagyon hideg volt.Teljesen átfagyva érkeztünk meg a repülőtérről.A hó szakadt pedig még csak november 25.-e volt.Az év pedig 2013.Aztán hirtelen megszólalt egy hang.
Kije ön a betegnek , kedves ? –szólalt meg egy finom ,lágy megnyugtató hang.Talán ez a hang jobban felmelegített ,mint a tea tette volna.Mellesleg hol a teám ? –remélem azért még ideér .Egy kis mosoly húzódott az arcomra.Ettől a doktornő kissé fesztelenebbül nézett rám.Szükségem volt levegőre.Mély lélegzetet vettem.Nem tudtam mi vár rám.Nagyon idegen volt számomra a helyzet.Talán nem is fogtam fel mi is ez a hely.Aztán újra egy bársonyos női hang szólt felém.Levettem a sötétített szemüvegem.El is felejtettem hogy rajtam maradt.Alatta mélyen ülő kékes-lilás foltok éktelenkedtek. Mint aki egy jó ideje nem látott ágyat.Na ez végtére így is volt. A repülőút több,mint egy napos volt.Többször kellett átszállni és az időjárás miatt járatokat is töröltek.Szerencsére mi időben ideértünk.Nem lehet még késő-morfondíroztam .Olyan gyorsan tört rám ez a gondolat,hogy úgy éreztem csak bevonzom a rosszat.Még időben feleszméltem.
Az unokája vagyok.-nyögtem ki végül halk rezzenéstelen hangon.-ooohh –mondta meglepedt hangon.Ezt nem tudtam hová tenni .Talán a  nagyi soha nem tudott rólam?vagy csak nem beszélt a családjáról ?Mi lehetett ez az ohh? Kérdések sora gyötrött,mint máskor is.Az agyam alig bírta követni a gondolataimat.Mielőtt mélyebben tudtam volna ezzel foglalkozni visszajött Amanda két gőzölgő teát szorongatva a kezében. Biztosan nagyon forró lehetett ,ugyanis úgy tűnt már csak az imádság tartja a poharat.Aztán hirtelen felém nyúlt. Tessék kincsem itt a teád.Cukormentes,ahogy szereted .Vigyázz nagyon forró-szólt óvó de határozott hangon.Köszönöm anya-válaszoltam.A hangom szinte elcsuklott. Annyira fáztam,hogy nem is zavart a forró láva a torkomban.Csak egyszerűen nyeltem és nyeltem.Aztán csak azt vettem észre ,hogy a pohár félig üres.Vagy talán még félig tele van? Nem tudtam melyik válasz a helyesebb.Inkább csak azzal voltam gondolatban elfoglalva ,hogy miért???.....az ember gyakran felteszi ezt a kérdést .Én az átlagnál sokkal gyakrabban.Gyerekkoromtól kezdve roppant kíváncsi természetű vagyok.Azt hiszem az anyukám szerint így születtem.Szóval folyton az járt a buksimban vajon miért nem tudtam semmit Amynáról ?Ki lehet ő ? Szeretne látni egyáltalán ? Látogatta egyáltalán valaki ezen a helyen ? Milyen a személyisége ? Örököltem tőle valamilyen külső jegyet ,jelegzetességet ?Valójában nem is értettem ,hogy illek a családom közé.Egyke gyermek vagyok.Amolyan bice-boca.Sokan csodabogárnak tartanak,vagy egyszerűen furának.A társadalom egy olyan üvegszilánkja ,ami talán olyan apró szilánokra tört ,hogy senki nem tudja beilleszteni a megfelelő helyre. A képzeletbeli kirakó egy hiányos darabja .A forróság aztán eltűnt a pohárba. Megszólalt a doktornő-Kérlek kincsem kicsit magunkra hagynál az édesanyáddal?-Igen feleltem majd kimentem a nyikorgó ajtón .A zárral nehezen boldogultam ,kicsit beragadt. Kiérvén láttam valamit ,amin megakadt a szemem. Két idős párt .A fiatalabbik talán a férfi volt. Átkarolta az idősebbnek tűnő asszonyt és felém közeledtek.Persze csak nekem tűnt így valójában a szomszédajtóhoz igyekeztek.Kötöző –sóhajtottam fel .Milyen aranyosak –gondoltam magamban.Ennyi év után is így segítik egymást.Nem voltam az a nagyon érzelgős típusú lány-de engem az ilyesmi megérintett .Egy-egy apró gesztus mennyire kifejezi az ember érzelmeit.Különös-dünnyögtem.Aztán az ablakhoz férköztem.Kifelé bámultam ,mivel egy lélek sem járkált a folyóson .Nem is csoda este 8 óra volt. Ilyenkor már rég vége a látogatási időnek. Az ablakon túl észrevettem egy fénycsóvát.Mintha egy csodálatos csillag szállt volna le .Nagyon közel hozzám.De lassan fel kellett ébredjek .Ez egy kórház ,biztos csak a lámpafények csóvája.Elkezdett esni az eső.Először apró cseppekben,lassan.A kint lévő néhány dohányos ,pletykálkodó  takarítónő épp egymást lökögetve próbáltak bejutni a bejárati ajtón.Kikapcsoltam a gondolataim, kétségeim reményeim.Csak az eső kopogását figyeltem ,amint az ablak üvegén egyesével lecsúsznak ,sokszor egymást kiütvén.Az eső-sóhajtottam.Megnyugodtam kicsit.Aztán csak a kilincs hangjára lettem figyelmes.Nah végre anya mi az ,amit nem hallhattam? –kérdeztem kíváncsian.Semmi lányom csak formai dolgokról beszéltünk.-tette hozzá kissé szomorkás hangon.Jól vagy?-kérdeztem.Persze csak kimerültem.Hát Nem csodálom .Tettem hozzá.Majd folytattam.Kicsit furcsának találtam ezt a dolgot, de különösebben nem szenteltem nagyobb figyelmet rá.Jöjjenek utánam-hangzott fel melletünk.Egy lifthez értünk .Kinyilt majd beléptünk.Nem voltunk egyedül.Két kínai származású öltönyös férfi állt velünk szemben.Köszöntünk egymásnak.Majd megnyomták a 3.emeleti gombot.Kiszálltunk.Mennyi ideje van még hátra ?-a kérdés csak úgy kijött belőlem egyszerűen nem bírtam tovább tartani magam .Szörnyű ,hogy így kell vége lennie .Nem tudom lányom,az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek ,sőt többet is.-Tudtam hogy valami nincs rendben ,éreztem a szemem ismét rángatózott .